Rólam

Dj.Mate Gyurics Máté vagyok, 1980.09.06.-án láttam meg a napvilágot Budapesten. Édesapám révén már a járókában elkezdődött a hallásom fejlesztése, mivel folyamatosan bömböltette a jobbnál-jobb muzsikákat. Sőt, állítólag már a járókában Bobby McFerrin - Don’t Worry Be Happy című nótáját dúdoltam.
Iskolás koromban a szüleim hatására elkezdtem hegedülni, és kénytelen voltam szolfézsra járni, amit nagyon utáltam, de később hasznát vettem a zenék megismerésében, felépítésében. Gyerekkorom ugyanúgy telt, mint bárki másnak: óvoda, általános iskola, bár sokat költöztünk, de a végén kikötöttünk itt Érden, ahol általános iskola hetedik, nyolcadik osztályában már mi csináltuk a suli bulikat, ekkor még kétkazettás deckről!
Ezek után jött a gimnázium, hogy helyben maradjak a VMG. Itt folytattam a diszkózást a híres VMG bulik alkalmával, de már asztali CD-ről, majd két barátommal ennél többre vágytunk és egy nyáron kitaláltuk a Meg!Hát! partykat.
Dj.Mate Minden szabadidőnket ezeknek a buliknak a szervezése kötötte le, béreltünk helyet, hangot, fényt, ingyenes buszjáratot indítottunk a helyszínre, portát szerveztünk és diszkóztunk-szinte ingyen csak a zene szeretetéért. A legelső bulin, reklám nélkül már 300 fő gyűlt össze, ami akkor óriási sikernek számított. Ekkor tanultam meg önképző módon a lemezjátszó használatát, a szinkronizálást. Ebben az időben a House muzsikát preferáltam, majd kezdem áttérni a Funkhouse zenékre és az idő előrehaladtával kezdtem visszatérni az alapokhoz a Funkyhoz, de eközben is maradt a House iránti szeretet.
Dj.Mate Kb. Másfél év után meguntuk, hogy ingyen dolgozunk heteket, és a bérleti díjak emelésével is megnehezítették a dolgunkat, így abbahagytuk.
Ekkor következett a rendezvényeken való diszkózás amit körülbelül 2 évig csináltam ,majd egyik rendezvényen felfigyeltek rám és alkalmaztak egy szórakozóhelyen rezidensként. Ez volt a Bolero, melyet zárásig én vittem.
Majd alkalmi fellépések sora következett, Budapesten és természetesen Érden és környékén is, többek között a Central Music Pubban, és a Diva Beachen is volt szerencsém muzsikálni. Most pedig nyitás óta a Club Spaten ad munkát péntek és szombat éjszakákra egyaránt.